2011. február 1., kedd

Mézes Mustáros

Ez az ízvilág, amit már évek óta időröl-időre nagyon megkívánok és akkor csinálnom kell. A szépsége, hogy mindig egy kicsit másként. Most éppen tepsibe rakva sütöttem meg a húst, olajos serpenyő helyett. Még, hogy fokozzam, másnap a hús alatt összegyült mézes mustáros, borsos szószt, tejföllel elkevertem és nyakon öntöttem vele a maradék csirkét... így került még pikánsabban az asztalra.
Csak azt sajnálom, hogy erről a változatáról nem készült fotó, de nem volt rá idő, pillanatok alatt elfogyott.

Felszeletelem a csirkemellet, enyhén kikloffolom és befűszerezem sóval, borssal, kevés szerecsendióval és jó alaposan bekenem mustárral és mézzel. Egy edénybe egymásra halmozom és néhány réteg közé kevés olajat is öntök. Pár órá beteszem a hűtőbe.
Addig a köretnek tálalt tepsis krumplit készítem elő. A cikkekre vágott burgonyát, olajozott tepsibe szórom, majd megsózom és bacon kockákat szórok közé. Mehet a sütőbe.
A húsokat vöröshagyma ágyra fektetem, majd közé is dobok pár szem krumplit (ami nem fért a másik tepsibe) és még hagymát. A tálból az utolsó cseppig ráöntöm a mézes mustáros szószt. Ezt a két hozzávalót, főleg a mustárt nem sajnálom. (egy tubus el szokott fogyni) Akkor finom, ha jó szaftos. Első fél órában fóliával lefedve sütöm.

A másnapi változat ötlete, bevallom a túlzott borsozásom miatt született, hiszen a tejföl lágyítja az erős fűszerezést. De nagyon bevált, ezentúl így készítem.

Hozzávalók:
  • csirkemellfilé
  • só, bors
  • szerecsendió
  • mustár
  • méz
  • olaj
  • vöröshagyma
  • burgonya
  • bacon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések